Székely néptánc a Műpában

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: Góbé virtus című előadását nézhetitek meg vasárnap, február 24-én a Művészetek Palotájában.

  • Eduline

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél alapítása óta táncosok, zenészek, koreográfusok generációi váltották egymást, s mindegyikük komoly szerepet vállalt a népi hagyományok megmaradásáért folyatott „küzdelemben”, az erdélyi magyar kultúra népszerűsítésében. Produkcióikkal, magatartásukkal, oktatói és kutatómunkájukkal azt az embernevelő formát éltetik, amelyet a néphagyományok őriznek, azokat az emberi értékeket közvetítik a mai világnak, amelyeket népünk őrzött meg. Ezt kéri és várja tőlük közönségük turnéikon és székelyföldi előadásaikon egyaránt.

Műsoruk első felében „téltemetőt” mutatnak be, melynek során télűző, alakoskodó figurák a székelyföldi falvak farsangi szokásainak mágikus világát idézik meg. A Gábos Endre által rendezett produkció az alcsíki és kászoni falvakban ismert bikaütéssel folytatódik, végül pedig a „halott” Illyés búcsúztatója, siratása zárja a farsangi forgatagot.

A második, Góbé virtus címet viselő rész, amelynek rendezője és koreográfusa Orza Călin, csupa életkedv, góbéság, bölcsesség és humor. Mottója: tréfálni, ragaszkodni, jót mondani, végül mindig felül maradni. Olyan táncot járni, melyet természetes jókedv, leleményesség, könnyedség, ügyesség hat át, és minden nézőt magával ragad. A székelyföldi táncokra építkező vidám előadás a farsangi ünnepkörre jellemző mulatozást és mókázást eleveníti fel. A játékot bölcs harisnyás székely narrátor fogja egybe, megidézve a székelyföldi népviseletek és táncok gazdagságát.

(Forrás: http://mupa.hu/programreszletes.jsp?id=K_17383)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.