Tavaszi állásbörze lesz Szegeden

Idén már 13. alkalommal rendezi meg az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karrier Irodája Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét. Az SZTE Tavaszi Állásbörzéje március 4-5-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) lesz. A börzét megelőzően több mint egyhetes felkészítő programsorozattal, február 21-29-ig szintén a TIK-ben segítik a pályatervezést és az álláskeresésre való felkészülést.

  • Edupress
Az iroda és a rendezvény célja, hogy a gazdálkodó szervezetekkel összehangolva a dél-alföldi felsőoktatási intézmények többezer végzős hallgatójának elhelyezkedéséhez segítséget nyújtson. A látogatók 43 kiállító több mint 1200 állás- és gyakornoki ajánlata közül válogathatnak. Jó alkalom ez a munkaerő-piaci helyzet, illetve a hallgatókkal szemben támasztott igények felmérésére is. Így nemcsak a végzősöket vagy frissdiplomásokat várják, hanem azokat a tudatos hallgatókat is, akik nem a végzés után szeretnének szembesülni a munkáltatók elvárásaival, hanem valamely gyakornoki program résztvevőjeként munkatapasztalattal is szeretnék diplomájuk értékét növelni.

A korábbi állásbörzéken végzett kérdőíves felmérések eredménye alapján a szegedi hallgatók az országos viszonylattal ellentétben mobilak, ha a leendő munkahelyükről van szó - mondják a szervezők. A hallgatók fele jelezte, hogy a régióban kíván elhelyezkedni, fele pedig akár Budapestre, akár az ország más területére vagy külföldre is elmenne dolgozni. Ezért is alakították úgy, hogy most már mindkét állásbörzén régiós és országos székhelyű vagy külföldi álláslehetőségeket biztosító cégek egyaránt részt vehetnek.

A hagyományokhoz hűen grafológiai elemzéssel, karrier tanácsadással és tesztekkel várják a résztvevőket. A rendezvény ideje alatt idén is folyamatosan cégelőadások zajlanak, ahol a cégek működéséről, belső felépítéséről tájékozódhatnak első kézből az érdeklődők, valamint lehetőség nyílik arra is, hogy bármilyen témában kötetlenül kérdezzenek a cég munkatársaitól. A börzét megelőzően most is több mint egyhetes felkészítő programsorozattal segítik a pályatervezést és az álláskeresésre való felkészülést. Színes programkínálattal és elismert HR szakemberek közreműködésével előadásokkal, tréninggel, a kiválasztás során alkalmazott IQ-, személyiség- és képességtesztekkel, próbainterjúkkal (angolul is), kerekasztal-beszélgetéssel, egyéni tanácsadással várják az álláskeresőket és az érdeklődőket.

Akik végigkísérik az előkészítő és a börze programjait nyereményjátékban vehetnek részt, melynek fődíja 5 db kétszemélyes egyhetes görögországi szállás. A rendezvényeken való részvétel mindenki számára ingyenes, a felkészítő programok regisztrációhoz kötöttek.

További információk a karrier iroda honlapján: www.sztekarrier.hu

Kapcsolódó linkek: SZTE Tavaszi Állásbörze Felkészítő részletes programja, leírások és jelentkezési lap:www.juris.u-szeged.hu/karrieriroda/hirlevel/13_ab_elokeszito.html

SZTE Tavaszi Állásbörzéről: www.sztekarrier.hu

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.

A Fidesz szerint sok rászoruló kimaradhat az iskolakezdési támogatásból, Magyar Péter szerint így is több mint a semmi

A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.