Pályázati lehetőség orvosoknak és orvos hallgatóknak

Tanulmányi ösztöndíjra lehet pályáznia Le Pont Neuf-nél. Szakorvosok és a szakorvosi képzésben résztvevők egy négy hónapos franciaországi szakmai gyakorlatra, míg az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok egy hathetes franciaországi szakmai gyakorlatra pályázhatnak. Mind két pályázatnál a nyerteseket egy szakmai zsűri választja ki.

  • Edupress
A szakorvosok és a szakorvosi képzésben résztvevők 2008. október 1. - 2009. január 31-ig tartó négy hónapos franciaországi szakmai gyakorlatra pályázhatnak, melynek beküldési határideje: március 15. A pályázatra azok jelentkezését várják, akik nem töltötték még be a 35. életévüket és jól beszélnek franciául. Feltétel továbbá egy orvosi diploma vagy doktori értekezés megléte, valamint egy olyan pontos orvosi jellegű projekt benyújtása, amelynek végrehajtását egy francia kórházi osztályon meg lehet valósítani (nevezetesen az Assistance Publique - Párizsi kórházak-nál).

A projektnél elvárják, hogy különös jelentőséggel bírjon a származási ország közegészségügyére nézve a pályázó, és a későbbiekben azt a gyakorlatba is át tudja ültetni.

A pályázatok zsűrizésének határideje: 2008. május.

Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok szeptember 15. -október 26-ig tartó hathetes franciaországi szakmai gyakorlatra pályázhatnak, melynek benyújtási határideje: március 1.

A pályázatra olyan ötöd, hatod, vagy utolsó éves orvostanhallgató, illetve egy-két éve szerzett orvosi diplomával rendelkező jelentkezhet, aki jól beszéli a francia nyelvet. További feltétel egy Párizsi kórházban megvalósítandó gyakornoki projekt benyújtása

A pályázatot március - április között bírálják el.

További információ és a pályázati anyagok az alábbi címen érhetők el: www.lepontneuf.asso.fr.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.

A Fidesz szerint sok rászoruló kimaradhat az iskolakezdési támogatásból, Magyar Péter szerint így is több mint a semmi

A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.