Egyetemisták alkotása a Filmszemle élmezőnyében

Az idei, 39. Magyar Filmszemle versenymezőnyében a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak 11 kisjáték és kísérleti filmje, valamint két dokumentumfilmje is szerepel. Az információs blokkban az egyetemisták további filmjei is megtekinthetők a Filmszemlén.

  • Edupress
Almási Tamás filmrendező, az egyetem osztályvezető tanára az InfoRádiónak elmondta, néhány éve már a Magyar Filmszemlén jelentős mennyiségben jelennek meg az egyetem hallgatóinak filmjei. A Filmszemle a magyar film ünnepe, és elég nehéz bekerülni, előzsűrik és zsűrik válogatnak. Az, hogy valaki egyetemi hallgató, semmiféle előnyt vagy hátrányt nem jelent, hiszen az alkotások anonim módon kerülnek a zsűri elé - tette hozzá Almási.

A hallgatók számára rendkívül fontos az esemény, hiszen az első komolyabb megmérettetés, és a diákok valójában az egyetemi vizsgafilmjeikkel, vagy egyéb tanulmányaik során végzett műhelymunkájukkal, gyakorlataikkal indulnak. Pozitív visszaigazolás ez az eredmény nemcsak a hallgatók, de az oktatók számára is, hiszen munkájukat az egyetemtől független szervezet minősíti. A nagyszerű eredmény annak is köszönhető, hogy az egyetem vezetősége arra törekszik, minél több gyakorlatot szerezzenek a hallgatók.

(Forrás: InfoRádió)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.