Együttműködik a DE az ukrán Cherkasy Állami Egyetemmel

A fizika kutatási területét érintő megállapodást ír alá Prof. Dr. Pálinkás József, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DE TEK) elnöke és Prof. Dr. Andriy Gusak, az ukrán Cherkasy Állami Egyetem rektorhelyettese január 29-én.

  • Edupress
A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karokhoz tartozó Természettudományi és Technológiai Kar Szilárdtest Fizika Tanszékének aktív tudományos együttműködései vannak angol, holland, francia, német és orosz egyetemekkel, amelyek a tudományos kutatásokban való közös részvételen túl lehetőséget biztosítanak az intézmények közötti oktatói, hallgatói csereprogramoknak.

Az ukrán egyetemmel kötött megállapodás szintén elősegíti az ilyen jellegű együttműködést, lehetőséget biztosít debreceni fiatal kutatóknak arra, hogy részt vegyenek azon a nemzetközi, kifejezetten számukra szervezett konferencián, amelyet Cherkasyban rendeznek meg idén májusban.

A TEK és a Cherkasy Állami Egyetem között létrejött együttműködés azt is lehetővé teszi, hogy a debreceni és a cherkasy-i kutatók közös kutatási programokban, pályázatokban vegyenek részt. Habár a cherkasy-i csoport és a Szilárdtest Fizika Tanszék több évtizedes együttműködésre tekint vissza, az elméleti modellezésben kiváló ukránokkal a nemzetközileg is elismert, az elméleti számolásokat a gyakorlatba, kísérletekbe is átültető debreceniek eddig közös programban nem vettek részt. Ez már nem sokáig mondható el, ugyanis a Debreceni Egyetem kutatói az ukrán féllel hamarosan közös Európai Uniós pályázatot adnak be nanoszerkezetek, különösen diffúzió, szilárd állapotban bekövetkező atomi keveredés témakörében.

A Szilárdtest Fizika Tanszék kutatóit kitűnően ismerik ebben a közegben, Prof. Dr. Beke Dezső a főszerkesztője a diffúziós szakmai társaság rendszeres kiadványának. Mindezeken túl a Cherkasy Állami Egyetemmel kötött megállapodás lehetőséget biztosít Beke Dezső professzornak arra, hogy az ukrán intézményben vendégprofesszorként jelenjen meg, Andriy Gusak professzor, a Cherkasy Állami Egyetem rektorhelyettese pedig szintén ilyen minőségben látogat majd Debrecenbe.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.