Új Hallgatói Szolgáltató Központ nyílik Debrecenben

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Vezetése és Tanácsa - a karok és a Hallgatói Önkormányzatok kezdeményezésére és támogatásával - Hallgatói Szolgáltató Központot hoz létre, melyet január végén adnak át.

  • Edupress
A központ célja a kari jellegtől független hallgatói adminisztrációs feladatok összevont intézése, a kari tanulmányi osztályok tehermentesítése a kor színvonalának megfelelő környezetben.

A tájékoztatás és az ügyintézés hatékonyságának javítása érdekében - első lépésben - a Bölcsészettudományi Kar, Informatikai Kar, Természettudományi és Technológiai Kar, Zeneművészeti Kar (tagozattól és képzési formától függetlenül) hallgatói részére alakították ki az új ügyfélközpontot. Ezzel a kari tanulmányi osztályok jelentős adminisztrációs teher alól mentesülnek, így a kari oktatásszervezés és a hallgatók érdemi tanulmányi ügyeinek támogatása is javulhat.

A Hallgatói Szolgáltató Központ a kari Tanulmányi Osztályokkal együttműködve, szoros munkamegosztással szervezi, végzi munkáját. Feladata közé tartozik: a felvételi adatnyilvántartás (szerver) működtetése, beiratkozáskor: hallgatói jogviszony igazolás kiadása, féléves érvényesítő matricák kiosztása, valamint a diákigazolvány ügyintézések, a tanulmányi ösztöndíjügyek és számfejtések, a diákhitel tanácsadás, és a térítési díjak kivetése, számla kibocsátása, igazolások kiadása, felnőttképzési szerződések kezelése, illetve a hallgatói személyes és hallgatói jogviszony adatok karbantartása.

A központ vezetésére Dr. Végső János, a Természettudományi és Technológiai Kar Dékáni Hivatalának osztályvezetője kapott megbízást. A központ az Egyetem téri kampuszon, a Kossuth Lajos II. Kollégium földszintjén (megközelíthető kívülről) kapott helyet.

Nyitva tartás: 9-15 óra (hétfőtől-péntekig)

Webes elérhetőség: http://hszk.detek.unideb.hu

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.