Új szakok és szakirányok létesülnek a szombathelyi főiskolán

Két új mesterszak, munkahelyi egészségfejlesztő MSc, kulturális örökség tanulmányok MA, illetve több szakirányú továbbképzési szak, a magyar nyelv oktatása külföldieknek, interkulturális kommunikáció és menedzsment, szaktárgyak oktatása idegen nyelven, valamint ifjúsági szakértő létesül a szombathelyi főiskolán a Berzsenyi Dániel Főiskola Szenátusának utolsó ülésén meghozott támogató határozatot követően.

  • Edupress
A testület elfogadta az Új szakirányok indítása és a tantervi háló módosítása a gazdálkodási és menedzsment alapszakon című előterjesztést is.

Támogatta ezen kívül az intézményi levéltár létesítését, a Könyvtár- és Információtudományi Tanszék áthelyezését a Bölcsészettudományi Karra, a Szláv Filológia Intézetben a választható tárgyak kínálatának bővítését, a szabadon választható tárgyak létesítését a sporttudományi alapszakon, az idegenforgalmi szakmenedzser, illetve az informatikai statisztikus és gazdasági tervező felsőfokú szakképzések átdolgozott képzési programjait, valamint az ének-zene tanár szakmai diszciplináris egység akkreditációs dokumentumát.

A szenátus személyügyekben is határozatot hozott: elfogadta két, eddig megbízásos jogviszonyban álló munkatárs, dr. Losonczy Péter és dr. Szabó Zsigmond főiskolai docensi kinevezését szorgalmazó előterjesztést. Az ülésen a Kreditátviteli Bizottság éves tevékenységéről dr. Murányi Péter elnök számolt be.

Megtudtuk: a bizottság eddig körülbelül ötezer döntést hozott meg, tevékenységét az eredményesség jellemzi, és bár a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Nyugat-Magyarországi Egyetem egyesülésével megszűnt, az eddigieknél is hatékonyabb és gyorsabb ügyintézés érdekében Szombathelyen a jövőben egyetemi keretek között is szükség lehet rá.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.