Állam- és Jogtudományi Intézet Szombathelyen

Támogatta az Állam- és Jogtudományi Intézet létrehozását célzó előterjesztést utolsó, december 17-i ülésén a Berzsenyi Dániel Főiskola Szenátusa.

  • Edupress
Dr. Fejes Péter főiskolai adjunktus elmondta, az intézményben jelenleg 44 jogi kurzust oktatnak. Nem egy esetben a különböző szakokon azonos megnevezéssel és hasonló tematikával szereplő jogi tárgyak felelősei különbözőek, amely ezen oktatók kreditjeit feleslegesen köti le.

Egy felmérés eredményeit szemlélve megállapítható az is, hogy a humánerőforrásban rejlenek még ki nem használt tartalékok, továbbá a tematikák színvonala és a megadott szakirodalmak időszerűsége erős szórást mutat. Szükséges tehát e tárgyak oktatásának egységesítése, a képzések színvonalasabbá tétele, az egyes oktatók kreditjeinek felszabadítása, a gazdaságosság és a hatékonyság érdekében.

Az Állam- és Jogtudományi Intézet az Általános Állam- és Jogtudományi, valamint az Ágazati Állam- és Jogtudományi Tanszékre tagozódna. Az intézet célja lesz a jog alapképzéseken túli oktatása, oktatási, továbbképzési és kutatási programok elkészítése, az alapképzésekben részt vevő intézetek, tanszékek jogi képzést illetően lényeges tevékenységének koordinálása, az állam- és jogtudományi karokkal kapcsolatok kialakítása és fejlesztése.

Feladata lenne még a jog oktatásának, továbbá az oktatás tudományos hátterének fejlesztése, új képzési programok előkészítése, a hazai és nemzetközi együttműködés fejlesztése, a hallgatók tudományos munkájának segítése, szakmai-tudományos rendezvények, konferenciák tapasztalatcserék szervezése, rendezése.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.