Együttműködik a PTE és a regionális mukaügyi központ

Együttműködési megállapodást kötött december 17-én a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.

  • Edupress
Mindig öröm volt hallgatóinkkal találkozni, s a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központban sokak itt szerezték diplomájukat - kezdett beszédébe Koltai Dénes, a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar dékánja, majd hozzátette: a karnak arra van szüksége, hogy a 3 éves BA-képzés alatt olyan szakembereket képezzen ki, akik megállják a helyüket a munkaerőpiacon.

Dr. Brebán Valéria, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta: január óta készülnek e szerződés aláírására, hiszen a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központnak előnyt jelent együttműködni olyan szellemi műhellyel, mint amit a FEEK képvisel. A főigazgató-asszony hangsúlyozta a humánerőforrás-fejlesztés egyre növekvő fontosságát, valamint azt, hogy az új Európai Unióban meghirdetett programban is kooperálhat majd a két intézmény. Ezután dr. Brebán Valéria és Koltai Dénes kézjegyükkel látták el a megállapodást.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.