Ladánybene 27 - Babylon Cirkusz

Szép lassan telt meg az Almássy téri Szabadidőközpont múlt hét pénteken a lemezbemutatóra. A Ladánybenét megelőzően két előzenekar is szórakoztatta a nemcsak rasztákból álló közönséget.

  • Eduline

Elsőként a Connections lépett színpadra, akik a nagyon jól táncolható reggae dallamok mellett jó szövegekkel és könnyen megtanulható refrénekkel nyerték el a közönség szívét. Második előzenekarként, Mc Sena közreműködésével az Irie Maffia Sound System döngette a kemény reggae ütemeket.

A főszereplő Ladánybene együttes érdekes nyitánnyal kezdte a műsorát. Utalva új lemezük címére (Babylon Cirkusz) egy kisebb összeállítást hallhattunk Gyurcsány és Orbán egy-egy szónoklatából, talán ezzel is próbálták érzékeltetni, hogy körülöttünk is van egy kis babyloni cirkusz mostanság.

A koncerten egyaránt élvezhettük a régi nagy Ladánybene slágereket, valamint az új album jobbnál jobb dalait. Zenéjükre jellemző, hogy nem a szokásos, egyhangú reggae ritmusokat játsszák, hanem sokszor kemény dub hangzás jellemzi, hol pedig finom, olykor vidám, dallamos zenei vonulatok. Még mindig sokan kötik össze a Ladánybenét a régebbi, populáris „Kell egy ház” c. és ehhez hasonló slágerekkel, de a zenekar az utóbbi években vett egy nagy fordulatot, és megtalálta a reggae gyökereit. Ha igazi reggae-t akarunk hallani, most már nem kell elutaznunk Jamaikába, elég elmenni egy Ladánybene koncertre.

Az est sztárvendége a Németországból érkező Dr. Ring-Ding volt, aki elegánsan, fekete kalapban jelent meg Budapesten. Külön érdekesség volt, hogy erre az alkalomra a Ladánybene nemrégiben megjelent riddim albumán lévő számokhoz hasonlóan Dr Ring-Dinggel is előadták a Judgeday alapjaira épülő saját értelmezésű számukat.

A koncert végén még egy nagyszabású finálé részesei is lehettünk, az est során fellépő zenekarok egyszerre jammeltek a színpadon.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.