szerző:
Edupress

Átadták az ország harmadik működő planetáriumát az Eszterházy Károly Főiskola Varázstoronyában november 4-én.

A főiskola felépülésekor a torony a csillagászat, a korszerű fizika európai szintű fellegvára volt. Ennek a kiváló örökségnek a szellemében jött létre a Természettudományi és Pályaorientációs Központ, népszerűbb nevén Varázstorony, melynek kiállításai, az itt bemutatott kísérletek arra hivatottak, hogy felkeltsék a fiatalság érdeklődését a napjainkban egyre népszerűtlenebb tudományterületek - fizika, kémia, biológia, földrajz - iránt, és ezáltal közvetve befolyásolják természettudományi irányultságú pályaválasztásukat.
Az új látványosság, a Planetárium a Varázstoronyban van. Bár a szerkezet az Eger városába látogatók számára egy újabb attrakció, egyéb, az intézmény szempontjából jelentős hozadékot fog jelenteni. Remények szerint évente 150-200 ezer diák látogat majd ide, akikben a rendhagyó órák hatására talán a téma iránti motiváltság nagyobb lesz.
Dr. Kis-Tóth Lajos általános és fejlesztési rektorhelyettes megnyitó köszöntőjében elmondta: a Planetárium megközelítőlag 30 millió forintba került, melyet legfőképpen szakképzési pályázatokon nyert el a főiskola.  A pályázati összegen túl további beruházások is történtek. Egyéb technikai eszközöket, plazmakijelzőket, számítógépeket helyeztek itt el, amelyek szintén a korszerű tanulási környezet fontos elemeit képezik. A hat méter átmérőjű, csaknem 60 négyzetméter vetítő felületű, félgömb alakú szerkezeten a csillagos égbolt valóságos mása jeleníthető meg. A szerkezet szíve a francia gyártmányú számítógép-vezérelt készülék.
Dr. Újfaludy László a Fizika Tanszék vezető egyetemi tanára ünnepi köszöntőjét követően látványos bemutatóval avatta fel a Planetáriumot, melynek címe Utazás a föld körül - a csillagos ég változó arca. A jelenlegi programot a jövőben újabb kettővel szeretnék bővíteni: egyrészt a Naprendszert, másrészt pedig a Világegyetem történéseit kívánják bemutatni.
(www.edupress.hu)