Nyílt napok a Miskolci Egyetemen

Ismét kitárja kapuit a Miskolci Egyetem a középiskolások előtt: december 6-án és 7-én a fiatalok átfogó képet kaphatnak a miskolci universitas képzési palettájáról. Bemutatkozik az Észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézményének mind a nyolc kara és egy intézete a két központi nyílt napon, így a felvételiző diákok széles körű tájékoztatást kapnak az előttük álló lehetőségekről, hallhatnak a felvételi rendszerről sőt, bepillantást nyerhetnek a mindennapi életbe is.

  • Edupress
A nyílt napokon a karok vezetői ismertetik az alapszakok kínálta bőséges lehetőségeket, kiemelik a karok sajátosságait, kuriózumait és a szakok főbb jellemzőit.

A tájékoztatók középpontjában nemcsak az intézményben folyó oktatómunka áll, hanem az egyetemi élethez szervesen hozzátartozó diákélet is. A Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzat képviselői az 1735-re visszanyúló selmeci hagyományokkal és a szórakozási-, kikapcsolódási lehetőségekkel is megismertetik az érdeklődőket.

Az egyetem ugyanakkor külön meglepetéssel is készül a középiskolások számára - erre a titokra a nyílt napokon derül majd fény. Több tekintetben is érdemes tehát élni a lehetőséggel - a Miskolci Egyetem minden középiskolást vár, hogy megkönnyíthesse életük egyik legjelentősebb döntését.

Bővebb információ itt olvasható.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.