Tárgyalnak rezidensképzés anyagi terheiről

A minisztérium egyeztetésre hívta az egészségügyi érdekképviseleti szerveket, mert elképzelése szerint áttestálná a rezidensképzés anyagi terheit a kormány a kórházakra. "Ellehetetleníti a minisztérium a rezidensképzést" - reagált a minisztérium kezdeményezésére a Magyar Nemzet Online-nak Papp Magor, az Orvostanhallgatókat Képviselő Hallgatói Önkormányzatok szóvivője.

  • Edupress
A november 28-án tartott szakmai egyeztetésen kiderült, hogy a rezidensképzés bizonyos anyagi terheit áthelyezné az állam a kórházakra.

Papp Magor elmondta: Eddig a rezidensképzés első huszonhat hónapjának nagy részét az állam fizette. Egy rezidensre fordítandó havi költség 330.000 forint, amely a bér- és járulékos költségből (havi 260 ezer forint), illetve a hallgatók után az egyetemnek járó képzési költségből (65-70 ezer forint) tevődik össze. A tervek szerint a tárca jövőre megszűntetné a képzés bér- és járulékos költségtámogatást, ezt a kórházaknak kellene a továbbiakban állniuk, azt azonban a kórházaknak szerződésben kötelezve kellene vállalniuk, hogy a rezidensképzést öt évig támogatják, nagyobb garanciát nyújtva ezzel a kezdő orvosoknak. Papp Magor szerint azonban félő, hogy a jelenlegi helyzetben a kórházak ezt az anyagi terhet nem tudnák felvállalni.

(Forrás: MNO)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.