A cserediák programok bővítéséről tárgyalt Veszprémben az ausztrál nagykövet

Ausztráliában jelenleg 300 ezer külföldi diák, köztük 800 magyar tanul, de szeretnék, ha tovább emelkedhetne a magyar cserediákok száma - jelentette ki Veszprémben pénteken Alexander John Brooking, Ausztrália magyarországi nagykövete.

  • Eduline

A diplomata Navracsics Tibornak, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének meghívására és kíséretében érkezett a megyeszékhelyre, ahol részt vett az Ausztrál Tanulmányok Regionális Hálózatának tanácskozásán, a Pannon Egyetem bölcsészkari konferenciáján, majd hivatalában fogadta őt Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke.

A cserediákprogramok bővítése mellett szóló érvként hozta fel a nagykövet azt is, hogy országában engedélyezik, hogy a fiatalok tanulmányaik mellett dolgozzanak, így ők a náluk keresett pénzből turistáskodhatnak, és megismerhetik Ausztráliát

A megyei közgyűlés elnöke beszámolt arról, hogy a nagykövettel folytatott megbeszélésen sok szó esett Veszprém megye négy borvidékéről, azok szőlészetéről és borairól is. Felmerült ugyanis a lehetőség, hogy a megye neves borászai tapasztalatcserére Ausztráliába utazzanak - tájékoztatott. Alexander John Brooking szerint jó lenne, ha minél több ausztrál látogatna Magyarországra. Számuk az idei évben mintegy 40 ezer főre tehető, ez az ottani lakosság nagy százalékát jelenti; s a nagykövet meglátása szerint közülük sokan átutaztak Veszprém megyén is.

Forrás: MTI

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.