Átadják a Moholy Díjat

Idén Stefan Lengyel emeritus professzor és Gergely István belsőépítész, az egykori Magyar Iparművészeti Főiskola volt rektora munkáját ismerték el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Moholy Díjával - adta hírül a Hírextra.

  • Edupress
A tavaly áprilisban alapított díjat minden évben az veheti át, aki tevékenységével kimagaslóan hozzájárult az egyetem céljainak megvalósításához.

Az intézmény által kiadott közleményben Stefan Lengyel munkásságát így ismertetik: "Stefan Lengyel emeritus professzor nyolc évvel ezelőtt kapcsolódott be az oktatásba az egyetemen, azóta a Formatervező tanszék vezetőjeként friss levegőt hozott a MOME designer képzésébe. Az általa bevezetett munkamódszerekkel, formatervezői szemlélettel és gyakorlattal, valamint azzal, hogy a tanszéki munkát nemzetközi kapcsolatrendszerbe integrálta, a képzés koncepciója lényegesen közelebb került a korszerű designoktatáshoz, és ezzel Moholy-Nagy szellemiségéhez" - áll a közleményben.

Gergely István belsőépítész MOME elődjének számító Magyar Iparművészeti Főiskola rektora kilencéves (1982-1991) vezetői munkásságát így összegezték: "a komótos, anyagelvű, céhes alapokon nyugvó, kézműves orientációjú főiskola modern, mozgékony, gyors reagálásra képes európai dialektusú egyetemmé alakult".

Az elismerést, a Péter Vladimir által tervezett plakettet november 23-án adják át a díjazottaknak a MOME Auditóriumában. A díjat 2006-ban Hattula Moholy-Nagy, a díj nevét adó Moholy-Nagy László (1896-1946), festő, fotográfus, művészeti szakíró lánya kapta.(Forrás: Hirextra)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.