Taneszköz szakkiállítást rendeznek az ELTE-n

A HUNDIDAC Magyar Taneszközgyártók, Forgalmazók és Felhasználók Szövetsége november 23-24-én rendezi meg a Jövő iskolája - Fókuszban az interaktív tábla című taneszköz szakkiállítást az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Gólyavárban.

  • Edupress
A Hundidac Szövetség célja, hogy a rendezvényen lehetőséget biztosítson a intézményfenntartók közvetlen módon történő tájékoztatására, továbbá bemutasson új taneszközöket - elsősorban az interaktív táblát és a hozzá kapcsolódó tananyagot - és fejlesztéseket. A meghívott kiállítók között szerepelnek a hazai és külföldi taneszközgyártók mellett a nemzetközi hardver és szoftvergyártók képviselői is, akik izgalmas bemutatók révén ismertetik meg a közönséggel az interaktív tábla használatát a mindennapokban. Dr. Magyar Bálint, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség államtitkára nyitja meg a rendezvényt és sajtótájékoztatóját követően előadást tart a megyei-és települési önkormányzatok vezetői előtt a kiállítás pénteki, fenntartóknak szervezett napján. Szombaton a szakkiállítás megnyílik a nagyközönség - a pedagógusok, szülők, diákok - számára is, akiknek szervezett programokkal, látványos eszközismertetőkkel, rövid előadásokkal mutatják be az interaktív táblát. ##KERETES##A kiállítás megnyitóján átadják a 2007. évi HUNDIDAC-díjakat. A díjazott munkákat rangos zsakmai zsűri választotta ki a beérkezett közel 200 műből. A díjazottak minden évben a legjobb minőségű és szakmailag leginkább megfelelő taneszközök, tankönyvek forgalmazói közül kerülnek ki. A Taneszközminősítő Díjverseny Alapszabálya - amelyet először 1993-ban írt ki a szövetség - szerint a kétévente megrendezett versenyre nevezni lehet bármely magyar ötlet alapján fejlesztett, vagy külföldi eredetű adaptált, Magyarországon gyártott és forgalmazott taneszközt: tankönyvet, kísérleti és demonstrációs eszközt, információhordozót, speciális iskola-felszerelési tárgyat, oktató rendszert. A díjazott termékeken a gyártók és forgalmazók feltüntethetik a díjat reprezentáló emblémát, az eredményeket pedig évről-évre megjelenteti a hazai szaksajtó.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.