Mozgókép-archívum a pécsi Egyetemi Levéltárban

Archivált mozgóképeket, videoanyagokat vehetett át november 13-án a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltára.

  • Edupress
Az archivumot Kosaras Attila, az Universitas Televízió főszerkesztője és Kismányoki Károly, a Művészeti Kar Vizuális Művészeti Intézetének Mediális Művészeti és Informatikai Tanszékének vezetője adta át, ünnepélyes keretek között. Az eseményen köszöntőt dr. Gábriel Róbert rektor, köszönetet pedig Lengvári István, az Egyetemi Levéltár igazgatója mondott. Az átadott anyagban több mint 1500-an nyilatkoznak, akik nem csak a múltat kutatóknak, hanem a jövőt építőknek is hasznos információkkal szolgálhatnak. Kosaras Attila elmondta: a 15 éve, még a Janus Pannonius Tudományegyetemen elindult Universitas Televízió anyagait eddig szalagon rögzítették, és most Nagypál István mérnök-informatikus hallgató digitalizálta, így mindezt olyan formában tárják a nagyközönség elé, melyben egy-egy személy nevére, évszámra rá lehet keresni, így könnyen kikereshető a szükséges információ. Kismányoki Károly nem híradókat, inkább egy ötlet-gyűjteményt adott át digitalizált formában.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.