A NYME képzéseit ismerteti keddenként

A Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) Apáczai Csere János Kar idén is megrendezi a Nyitott kapuk napja rendezvényét november 24-én, mely már második éve kiegészül a nyitott kedd délutánok programsorozattal. A kedd délutáni programokban minden alkalommal más szak életébe és képzésébe tekinthet be a látogató.

  • Edupress
A programsorozat célja, hogy a győri intézmény képzéseit megismertessék a leendő első éves hallgatókkal, és az intézmény iránt érdeklődőkkel. Sok hasznos információt kaphatnak itt a résztvevők a 2008/2009. felvételi eljárásról, az intézmény működéséről, a képzésekről.##KERETES##Ma, november 13-án 15 órától a Hotel Famulusban Darabos Ferenc ismerteti a Turizmus-vendéglátás, valamint a vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser képzéseket, majd a turizmus vendéglátás szakos hallgatók tartanak élménybeszámolót. Később az érdeklődők megnézhetik a Hotel Famulus gyakorlóhotelt, melyben a képzés bizonyos szakaszai is zajlanak majd.Jövő héten, november 20-án a gyógypedagógia szakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Gárdonyi Géza utcai "A" épületben. 15 órától a nappali tagozatos gyógypedagógus hallgatók fogadják az érkezőket és részt vesznek a kialakuló beszélgetésben, mesélnek a tapasztalatokról.Később Bolla Veronika főiskolai tanársegéd tart előadást "Hagyományok és haladás" címmel a gyógypedagógus BA képzés tartalmáról. A programban szerepel még filmvetítés és élménybeszámoló, kérdések megválaszolása.November 27-én a szociálpedagógia szakos hallgatók várják a látogatókat, hogy bemutathassák a képzésüket. Itt is lesznek bemutatók, tájékoztatót tartanak a szak tanárai. Később lehetőséget biztosítanak egy-egy szociális képesség (empátia, énerő) mérésére, szituációelemzésre.December 4-én a rekreációszervezés és egészségfejlesztési szakot kereshetik fel a diákok, ahol tájékoztatók, bemutatóórák és felvételi követelményeket ismertetik a megjelentekkel.Az andragógia szak december 11-én vár minden érdeklődőt, aki a felnőttképzéssel szeretne foglalkozni.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.