Győr 35 bombázása 1944-45-ben - könyvbemutató

Nagy István győri fotóművész, fényképész mester a korabeli újságok, a bombázások káreseményeiről felvett jegyzőkönyvek, hadi naplók, visszaemlékezések és más források felhasználásával írta meg a harmincöt bombázás ma dokumentálható történetét. A napokban megjelenő Húsvéttől húsvétig című könyvet november 14-én, szerdán 16 órától a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának tanácstermében Nagy István mutatja be.

  • Edupress
A kar aulájában a szerző korabeli fényképekből és más dokumentumokból összeállított kiállítását dr. Németh Ervin önkormányzati képviselő nyitja meg. A program keretében a résztvevők megkoszorúzzák a kar épületének falán lévő, az 1944. november 17-i révfalui bombázás során, az épület helyén állt egykori pincében, óvóhelyen meghaltak emléktábláját. A lebombázott, rommá vált pincében negyven és száz között lehetett az áldozatok száma.##KERETES##Győr révfalui városrészében az Áldozat utca elnevezés (itt működik a győri egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara) azoknak az emlékét őrzi, akik a II. világháború során, az 1944. áprilisától folyó bombázások következtében a "Torkos kerti" óvóhelyen haltak meg. Az utca 1951. március 9-én kapta mai nevét, előtte Mezősor volt a neve.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.