Több mint kétezer diák Az élet iskolájában

Második tanévét kezdi Magyarországon Az élet iskolája, melynek nyílt napját november 16-án tartják Zalaegerszegben, a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában. A hazai viszonylatban példa nélkülinek számító személyiségfejlesztő program középpontjában azok a készségek - például önismeret, kommunikáció és együttműködés - állnak, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat a munkaerőpiacon, az ügyintézésben, egyáltalán a helytállásban a felnőtt életben.

  • Edupress
A program tavaly két zalaegerszegi és három nagykanizsai iskola, valamint egy zalaegerszegi kollégium csatlakozásával indult. Az intézmények összesen 35 tanárt delegáltak a programot nyitó, akkreditált tanártovábbképzésre.A szakmai felkészítést követően a tanárok zömében osztályfőnöki óráik keretében, játékos gyakorlatokon és kiscsoportos problémamegoldó feladatokon keresztül fejlesztették diákjaik életviteli és munkavállalói kompetenciáit.A program során a fiatalok megtanultak hangot adni véleményüknek, meghallgatni, elfogadni társaikat. Ezen kívül megismerkedtek a munka világával, és hasznos ismereteket kaptak a pályaválasztáshoz. Közben a DIA szakmai konzultációval segítette a tanárok munkáját. A rendhagyó osztályfőnöki órák mellett Az élet iskolája programban részt vevő osztályok, csoportok egy-egy önálló projektet is kidolgoztak valamilyen közösségi cél érdekében. A zalaegerszegi Kölcsey Gimnázium diákönkormányzata például diákhetet, a Csány szakközépiskola egyik osztálya pedig az iskola szelektív hulladékgyűjtését szervezte meg.Az élet iskolája programot Magyarországon a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (www.i-dia.org) koordinálja, a GE Foundation (www.ge.com/fund) és az IYF (www.iyfnet.org) szakmai és anyagi támogatásával.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.