SZTE: A hallgatói érdekképviseletben dolgozóknak példát kell mutatniuk

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közleménye Rektori fegyelmi a szegedi HÖOK-vezető ellen című írásunkkal kapcsolatban.

  • Edupress
"Török Márk hallgató ellen valóban fegyelmi eljárás indult számos olyan ügy kapcsán, melyek a hallgatói kötelezettségek súlyos és vétkes megszegésének alapos gyanúját vetették fel. Az ügyről az eljárás befejezéséig az objektív vizsgálat biztosítása érdekében nem kívánunk nyilatkozni. Ugyanakkor szeretnénk hangsúlyozni, hogy azon a Szenátus ülésen, melyen a fegyelmi eljárásról szóló bejelentés megtörtént, az írásukban jelzett bölcsész professzor a cikk állításával ellentétben nem az "EHÖK-elnök mellett" szólalt fel. Mindössze azt kérdezte meg, hogy az ügy miért tartozik a Szenátusra, és hogy miért akkor történt a bejelentés, amikor az EHÖK elnök az ülésről már távozott.Ez utóbbi felvetés kapcsán az alábbiakat szeretnénk rögzíteni, miután az eljárás alá vont hallgató más helyen is tévesen nyilatkozott erről. Török Márk a Szenátus üléséről annak ellenére távozott előzetes bejelentés nélkül, hogy az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére hivatalosan felkérték, és a felkérést elfogadta. Azt, hogy hivatalos elfoglaltsága miatt e feladatnak nem tud eleget tenni, sem a Szenátus ülés előtt, sem távozásakor nem jelezte - ezzel rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta intézményünket. Mindezekről hivatalos jegyzőkönyv is tanúskodik majd - amikor a hitelesítést meg tudjuk oldani. Csupán általánosságban kívánjuk megjegyezni, hogy véleményünk szerint a hallgatói érdekképviseletben dolgozóknak példát kell mutatniuk a szabályok tiszteletben tartásával, és ennek semmi köze a "hallgatói autonómia kérdéséhez."(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.