Tudomány napi ünnepségek a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetemen november 8-án és 9-én ünnepelték a tudományt az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva.

  • Edupress
Veszprémben a B épület aulájában tartották az ünnepi rendezvényt november 8-án 10 órától, mintegy 250 oktató, hallgató és vendég részvételével.A program Dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektorának köszöntőjével kezdődött, aki az ünnephez kapcsolódva Széchenyi szavait idézte, kiemelte, hogy "súly és erő az emberi agyvelő", ebben rejlik a nemzet hatalma. A Tudomány iskolája év kettős értelmet hordoz magában, a tudományban való elmélyedést és a közvéleményt iskolázó jelentést hangsúlyozta Dr. Rédey Ákos.A Pannon Egyetem magas szintű minőségi oktatása a kutatás és fejlesztés alapjaira épül és a tizenegy doktori iskolában teljesedik ki, az ünnepség keretében 31 PhD doktort avatott a Pannon Egyetem rektora.A rektori köszöntőt követően Dr. Kalló Dénes, az egyetem honoris causa doktora tartott ünnepi előadást Hogyan látjuk a világot? címmel. Szerinte látni annyit tesz, mint tudományosan megismerni, azonban ez nem egyenlő a tanulással. Hangsúlyozta, hogy nincsen kis téma, csak kis tudós, aki a nagy témából is kicsit csinál. Kiemelte, hogy míg a művészi ábrázolás szélesebb körre terjed ki és egyéni visszatükröződése a világnak, míg a tudományos tükrözés azonos mindenkinél. "Ehhez a felismerés birtokában kell lenni, melynek örömét nem pótolja semmi"- mondta.KitüntetésekEzt követően Dr. Tétényi Pált, az MTA Izotópkutató Intézetének professzorát az intézmény és az akadémia közötti együttműködésében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Pannon Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták.A Georgikon Mezőgazdaságtudományi karon végzett munkájáért professor emeritus címet adományoztak Dr. Béres Imre nyugalmazott egyetemi tanárnak.Az egyetem szenátusa címzetes egyetemi tanári kinevezést adományozott Dr. Greiner István okleveles vegyészmérnöknek, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. kutatási igazgatóhelyettese, valamint Dr. Jeney Zsigmondnak, a biológia tudomány kandidátusa, a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet osztályvezetője részére.Címzetes egyetemi docensi címet vehetett át Dr. Aranyi Antal okleveles vegyészmérnök, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.osztályvezetője, valamint Szentmiklóssy László okleveles vegyészmérnök, a BorsodChem Rt. környezetvédelmi és biztonságtechnikai igazgatója.Habilitált doktori címet kapott Ablonczyné Dr. Mihályka Lívia, a Szent István Egyetem docense és Dr. Vass Vilmos, az egyetem Neveléstudományi Intézetének docense.DíjazottakEzt követően átadták az oktatási miniszter Köztársasági ösztöndíj adományozásáról szóló leveleit, valamint a Méray és Polinszky-díjasok is színpadra állhattak.A Pannon Egyetem által alapított Méray László-díjban részesült Dr. Varga Kálmán, a Környezetmérnöki és Radiokémiai Intézet tanára. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Dr. Gyenis Jánosnak, a Műszaki Kémiai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának, kimagasló oktatói és kutatói munkásságáért pedig "Pro Universitate Pannonica" kitüntetést vehetett át Dr. Bacsi Zsuzsanna egyetemi docens.Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2001-ben Polinszky-díjat alapított a műszaki, természettudományos és gazdasági területen Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére. Idén a gazdaság területén elért kimagasló tevékenységéért Pápai Tamás, a Continental Teves Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója részesült a díjban.Keszthelyen, a Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karon november 9-én délelőtt 9 órától tudományos ülés rendeztek, melynek keretében a Pannon Egyetem oktatói, és PhD-hallgatói tartottak előadásokat, valamint átadták Az év fiatal kutatója-díjat is.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.