Döntős munka digitális film kategóriában a DF hallgatójától

Nem utazott hiába a dunaújvárosi különítmény a németországi Mittweidába. Béres Gergőt, a Dunaújvárosi Főiskola (DF) hallgatóját is díjazták a Swan Lake filmes pályázat eredményhirdetésén.

  • Edupress
A Dunaújvárosi Főiskoláról egy kisebb csoport utazott a Mittweidai Főiskolára, hogy részt vegyen a Swan Lake: Moving Image & Music Award (SL:MIMA) elnevezésű pályázat eredményhirdetésén. A nemzetközi versenyt már negyedik alkalommal hirdették meg a német kisváros egyetemén, ahol Erasmus ösztöndíjjal több DF-es is tanul, ezúttal a Dunaújvárosi Főiskola is érdekelt volt a megmérettetésben.A pályázatra még nyáron lehetett nevezni, a New Age Piano elnevezésű csoport zenéi közül kiválasztott alkotásra kellett a pályázóknak kisfilmet komponálniuk.Béres Gergő Distant Starlight című klipje olyan jól sikerült, hogy a neves nemzetközi zsűri digitális film kategóriában a döntősök közé választotta.A Swan Lake Award nagyszabású gálaesttel köszöntötte a vendégeket és a díjazottakat. A versenyzők két kategóriában - digitális film és számítógépes animáció - küzdöttek az elismerésért, mindkét esetben három pályázó jutott a végső döntőbe.Sajnos Béres Gergő filmje ebbe a körbe már nem jutott be, de ő sem érkezett haza üres kézzel - minden döntős munkáját ajándékcsomaggal köszönték meg. A DF harmadéves hallgatójának nem ez volt az első szereplése a nyilvánosság előtt, eddig már több kisfilmet és zenei klipet is készített.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.