Magyar Tudomány Ünnepe idén 11. alkalommal Egerben

A Tudomány -Társadalom - Gazdaság című ünnepi tudományos ülés alkalmával hivatalosan is megnyitották az EKF-en a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatot.

  • Edupress
Az elmúlt évek hagyományihoz híven, idén is számos tudományterületet felölelő, színes kínálattal csatlakozik az EKF a Magyar Tudomány Ünnepéhez. Bár az országos rendezvény jegyében már az elmúlt napokban is zajlottak események a főiskolán, a hivatalos megnyitó november 7-én 10 órakor a Líceum impozáns Kápolnájában volt.A Rektori Hivatal főtitkárának, Dr. Koncsos Ferencnek megnyitó köszöntője után Réz Lóránt orgona előadása tette még emelkedettebbé az ünnepi pillanatokat. Ezt követően a főiskola négy neves oktatójának tudományos előadásait hallhatták az érdeklődők. Eltérően a többi 24 tudomány ünnepi rendezvénytől, amelyek valamilyen tematika köré szerveződnek, ezúttal nem tartalmilag, hanem logikailag kötődtek az előadások. Az előadók jelképesen a főiskola négy karát kívánták reprezentálni a következőképpen: a Bölcsészettudományi Kart Dr. Gebei Sándor A konföderált rendek országos gyűlése Ónodon, 1707 című előadása képviselte, majd a Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar nevében Dr. Ludányi Ágnes Kultúra és agresszió - kulturális agresszió című előadása hangzott el. A Gazdaságtudományi Kart Martin József A tömeges képzés dilemmái című előadása, a Természettudományi Kart pedig Dr.Kiss Attila Az élelmiszer-biztonság a fogyasztók szemszögéből című előadása képviselte.Az előadások után Dr. Hauser Zoltán rektor hallgatói ösztöndíjakat adott át. Szintén a megnyitóhoz kapcsolódott az a díszhangverseny, amelyet 19 órától a Kápolnában rendeztek meg. Francia klasszikusok művei csendültek fel Dr. Gábos Judit (zongora) és Udvarhelyi Boglárka (ének) előadásában.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.