Gazdasági "perpatvar" Veszprémben

Rendhagyó gazdasági táborban vehetnek részt a vállalkozó kedvű egyetemisták október 24-27-ig a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi kar Tudásszigetének és a Hallgatói Médiumokért Egyesület szervezésében. A már jól ismert tömény és száraz elmélet mellett itt végre hangsúlyos szerepet kapott a gyakorlat, hiszen a diákok saját "bőrükön" tapasztalhatták meg a vállalatműködtetés és -szervezés mindennapjait.

  • Edupress
A rendezvény négy napja alatt a hallgatók testközelből követhetik végig azt, hogyan indul be egy vállalkozás, hogyan állít elő különböző termékeket, majd értékesíti azokat. A saját vállalkozás működtetésének alapjait mindenki számára nyitott előadások tették lehetővé olyan szakemberek közreműködésével, akik e téma valamelyik területével nap mint nap foglalkoznak.Dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatója cégének sok változást megélt életéről, valamint az ezekből adódó különböző helyzetek kezeléséről beszélt.Dancsecz Gabriella a sikeres rendezvényszervezés lépéseinek titkaiba vezette be a leendő kollegákat.Dr. Török Nóra jog témakörben, Szentes Balázs, pedig a szervezeti felépítésről tartott előadást.Emellett számos interaktív workshop, önismereti és szervezeti kommunikációs tréning, valamint egyéb gyakorlati előadások színesítik a programokat.A négy öt-hat fős csapatnak saját vállalkozását kellett megteremtenie, üzemeltetnie, valamilyen terméket állíthattak elő, vagy szolgáltatásokat nyújthattak. Mikor olajozottan folytak a cég ügyei, a munkatársak egy vásáron értékesítették portékájukat, majd a tábor végén a vállalkozások eredményét is meghatározták, végül nem maradt más hátra, mit az el- és felszámolás. Itt aztán nem babra ment a játék, hanem "mütyürre", méghozzá százötvenezernyire, ugyanis a táborban ez volt a hivatalos fizetőeszköz, amiből a versenyzők gazdálkodhattak. Ebből az összegből kellett vállalatuk összes költségét fedezni az alapanyagok beszerzésétől kezdve az adófizetésen keresztül a munkabérekig. Emellett az estek fénypontjaként a vállalkozók saját maguk által kitalált programokat szerveztek, melyeken a résztvevők száma után plusz bevételhez juthattak. Természetesen egy kis játékos közbeszerzés sem maradhatott el, nehogy túl könnyű dolguk legyen.A verseny végén a győztes csapat a legtöbb mütyür összegyűjtése által a dicsőség megszerzése mellett jutalomban is részesül. Tulajdonképpen a többiek is csak gazdagabbak lehettek a fergeteges perpatvarban: rengeteg gyakorlati tapasztalattal.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.