Ülésezik a Diákparlament

Az Országos Diákparlament idén három napig ülésezik Zánkán. Az október 28-án kezdődő rendezvény célja az, hogy az önkormányzatokban részt vevő tanulók szakmai ismeretei és személyes kapcsolatai bővüljenek, és hogy ajánlásokat fogalmazzanak meg az oktatás világának szereplői számára a diákjogok hatékonyabb képviselete érdekében.

  • Edupress
A most sorra kerülő lesz a hatodik a magyarországi diákönkormányzatok képviselőiből álló országos tanácskozások sorában. A mostani ülésnek is fontos része, hogy bemutassa az eredményes helyi kezdeményezéseket, megoldásokat, lehetőséget teremtve az egymástól való tanulásra is.A Diákparlament 2007 napirendjén négy fő témakör szerepel. Az első téma a rendszerváltozást követően létrejött esélykülönbségek enyhítése, a diákok tapasztalatai és javaslatai a probléma megoldására. A diákparlamentnek lényeges feladata, hogy a diákönkormányzatok munkáját tartalmasabbá és hasznosabbá tegye, a formálisan működő vagy nem működő diákönkormányzatokat felélessze.##KERETES##Az ülésen szó lesz még a gyermekjogok érvényesüléséről a mindennapokban, valamint a helyzet javítására alkalmazható ötletekről.Végül a fő téma a diákönkormányzatok munkájának, lehetséges irányainak, feladatainak megvitatása: a demokratikus értékek közvetítése, a forrásteremtés, a települési ifjúsági feladatok, a diákjogokkal foglalkozó pedagógusok és önkormányzati vezetők munkájának segítése.A diákparlamentek munkájának legfőbb értéke, hogy segítséget nyújthat az oktatási rendszer gyermekközpontúvá válásában, és hogy lehetőséget teremt a felnövekvő korosztályok számára az önkormányzatiság elveinek és gyakorlatának megismerésére, megértésére és működtetésére.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.