Vándorkiállítás a kábítószerekről

Amit a kábítószerekről tudni kell címmel nyílik kiállítás a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában október 24-én. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya évek óta rendszeresen kiállítja a megye területén ezt a drogprevenciós anyagot. Alsó-, és középfokú tanintézetek, művelődési házak, egyéb rendezvények adnak otthont a tárlatnak.

  • Edupress
A Rendőrség-történeti Múzeum kiállítása tizenöt tablóból áll. Szabó Zoltán őrnagy, a Bűnmegelőzési Osztály megbízott osztályvezetője elmondta: a mobil tárlat keretein belül igyekeznek begyűjteni minél szélesebb körben az adatokat ebben a témában, hogy mindenki számára egyaránt hasznos információval szolgálhasson. A kiállítás tablóin többek között olvashatnak a legelterjedtebb drogok fajtáiról, hatásairól illetve ismertetőjegyeikről. Továbbá jogi következményekről és a rehabilitációról is. A kiállítás anyagát október 24-e és október 31-e között díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.