Széchenyi István-emléknap lesz Sopronban

A Magyar Tudományos Akadémia és a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közreműködésével, az Osztrák Tudományos Akadémia (OTA) részvételével szervezi meg a Széchenyi István-emléknapot október 16-án, mely rendezvény kapcsolódik a Magyar Tudomány ünnepéhez.

  • Edupress
A program Sopron három nevezetes helyszínén zajlik. A programok a Sopronpuszta-piknik parkban fél 11-től kezdődnek, ahol emlékbeszédet mond Prof Dr. Solymos Rezső akadémikus, az MTA Erdészeti Bizottság tiszteletbeli elnöke, az Akadémiai Emlékerdő tiszteletére.Ezt követően Vizi E. Szilveszter az MTA elnöke és Peter Schuster, az OTA elnöke közösen elülteti a 182. hársfát. Később közösen megkoszorúzzák a Széchenyi István szobrot. A nap során Vizi E.Szilveszter és Peter Schuster sajtótájékoztatót tartanak, amelyen az európai tudományos együttmüködés lehetőségeit ismertetik. A Nyugat Magyarországi Egyetem Rektori Tanácstermében Faragó Sándor, a NYME rektora bemutatja az egyetemet, a kétszázéves erdészeti felsőoktatást. Ezt követően az európai tudományos együttműködésről tart előadást az MTA és az OTA elnöke.(<a href='http://www.edupress.hu' target='_blank'>www.edupress.hu</a>)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.