Az Alumni Magazin médiabemutatója lesz Győrött

A Széchenyi Alumni Magazin médiabemutatója október 12-én, pénteken 11 órától lesz a győri egyetem rektori tanácstermében. A kiadványról és a hozzá kapcsolódó kezdeményezésről dr. Szekeres Tamás rektor, Pintér Imre, az X-Meditor Kft. ügyvezetője, Gégény István, a magazin főszerkesztője és Tamándl László, az egyetem Öregdiák Irodájának vezetője ad részletes tájékoztatást.

  • Edupress
A Magyarországon ma még egyedüli, Közép-Kelet Európában is újdonságnak számító lapot az egykor Győrben diplomát átvettek számára készíti a Széchenyi István Egyetemmel kialakított sokoldalú együttműködés keretében a győri X-Meditor Kft. Az első szám ajánlását Hiller István kultuszminiszter és Borkai Zsolt győri polgármester írta.Az "alumni" kifejezés a világ számos pontján a felsőoktatási intézmények öregdiákjait jelöli. A lap egyik különlegességeként közös beszélgetés olvasható dr. Bihari Mihállyal, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának elnökével és dr. Szigeti Péterrel, az Országos Választási Bizottság elnökével. Az egyetem jogi karának két közismert professzora korábban soha nem adott közös interjút.Az előfizetéssel megrendelhető, évente négy alkalommal megjelenő kiadvány bevételéből - a felajánlás szerint - a Hegedűs Gyula tudományos ösztöndíj anyagi alapjához járul hozzá a cég.Részletes információ, megrendelés, kapcsolatépítési lehetőség, fórum, oktatók által vezetett blogok: <a href='http://www.szechenyimagazin.hu' target='_blank'>www.szechenyimagazin.hu</a>.(<a href='http://www.edupress.hu' target='_blank'>www.edupress.hu</a>)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.