Díjazott ELTE-s hallgatók

A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány szakalapítványai több ELTE-n tanuló hallgatót is díjaztak.

  • Edupress
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványt azért hozták létre 1990-ben, hogy támogassa a különböző művészeti ágakat, az oktatást, a kultúrát, megújítsa a közművelődést, valamint környezetvédelmi szemléletet alakítson ki. Az alapítványi célok elérését szakalapítványok valósítják meg.Az egyik ilyen szakalapítvány a Diákok a Tudományért szakalapítvány melynek célja, hogy a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó tudományos tevékenységét segítése. Biológiai, Agrártudomány témakörben nyert: Dósa Katalin, II. évfolyamos környezettudományi szakos hallgató, valamint Varga Anna, Csóti István és Zlinszky András, akik mindhárman az ELTE IV. évfolyamos biológia szakos hallgatói.Földtudomány témakörben az V. évfolyamos geológus hallgatókat díjazták, a pályázatot megnyerte Konc Zoltán, Berkesi Márta, Havancsák Izabella.Virág Attila ugyanezen kategória, III. évfolyamos nyertese.A Környezetkultúra szakalapítvány Bihariné Dr. Krekó Ilonát, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán tanuló hallgatót díjazta.Egyéb kategóriában Kovács Viola, Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának III. évfolyamos német nemzetiségi tanító szakos hallgatója nyert. (www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.