Folytatódó történelmi előadássorozat

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtár igazgatója, ifj. Sarkady Sándor történész a Selmeci Társaság szervezésében történelmi előadás-sorozatot tart az egyetem "E" épületének 16-os termében szeptember 19-én, 19 órakor.

  • Edupress
A programsorozat következő eseményén szeptember 19-én, szerdán, 19 órakor a második bécsi döntésről hallgathatnak előadást az érdeklődők. A rendhagyó történelem órán a témában készült eddig ismert egyetelen színes amatőrfilmet is vetítik Észak-Erdély és Székelyföld visszatértéről.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.