Kitüntették a BMF könyvtárosát

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének 2007-es Vándorgyűlésén, Szegeden, Krasznai Mihályné magas rangú szakmai kitüntetésben részesült.

  • Edupress
A Budapesti Műszaki Főiskola volt könyvtárvezetője több évtizedes könyvtárosi munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából megkapta a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Emlékérmét. A kitüntetést Bakos Klára, az Egyesület elnöke adta át.Krasznai Mihályné okleveles könyvtáros, nyugdíjas könyvtárigazgató 1980. januártól 2007. április végéig dolgozott a Budapesti Műszaki Főiskolán, illetve a jogelőd Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, mindvégig könyvtárvezetői beosztásban. 1962-től dolgozik könyvtárban. Munkája mellett végezte el előbb a középfokú könyvtárosi szaktanfolyamot, majd az egri Eszterházy Károly Főiskolán szerzett kitüntetéses oklevelet, ezt követően az ELTE-n kapott jeles eredményű könyvtárosi oklevelet. A főiskolán töltött majdnem három évtized alatt nagyon sokrétű munkát végzett: elkészítette a könyvtár jogi alapdokumentumát, a Szervezeti és Működési Szabályzatot, 1988-tól bevezette a számítógép használatát, 1990-ben megindította az állomány számítógépre vitelét előbb egygépes szoftverrel, majd a hálózatban működő Aleph rendszerrel. 2000-ben - a Budapesti Műszaki Főiskola megalakulásakor - megpályázta és elnyerte a könyvtárigazgatói állást. A BMF könyvtáraiban megszervezte az egységes működést és megvalósította a könyvtárak integrációját. Szakmai kapcsolatot épített ki a Kassai és a Wroclawi Műszaki Egyetem Könyvtáraival. Munkája mellett 1998-ban - a Kandó Főiskola centenáriumára - színvonalas tanulmányban megírta a főiskola történetét, mely a Centenáriumi Évkönyvben jelent meg. Ezt a tanulmányt kibővítette 2004-ben a Budapesti Műszaki Főiskola 125 éves jubileuma alkalmából. Aktív tevékenysége elismeréseként 2006-ban a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karától Kandó Emlékgyűrűt kapott a jogelőd intézményben való két évtizedes tevékenységéért.2007-ben, a Pedagógus Napon az oktatási és kulturális miniszter a "Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett" kitüntetésben részesítette a BMF-en végzett munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.