Ünnepi tanévnyitó a debreceni tanítóképzőn

Még nagyon sok éjszaka és nappal áll a rendelkezésükre, hogy ne csak álmodjanak, hanem meg is valósítsák álmaikat - mondta az új elsőéves hallgatóknak Dr. Csorba Péter rektor a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola tanévnyitó és jubileumi diplomaosztó szenátusülésén, szeptember 9-én Debrecenben, a Nagytemplomban.

  • Edupress
Dr. Csorba Péter, a főiskola rektora ünnepi beszédében utalt arra: az intézmény hat szakon kínál lehetőséget ezeknek a szép álmoknak a megvalósítására. A tanító szak elvégzésére négy év áll rendelkezésre. A hároméves képzések kommunikáció és médiatudomány, informatikus könyvtáros, katekéta lelkipásztori munkatárs és a kántor szakokon lehetségesek. Bejelentette: megkezdődik a két évfolyamos ifjúságsegítő felsőfokú szakképzés. Hangsúlyozta: a főiskola minden szakterületen gyakorlatra orientált képzést igyekszik nyújtani, és ezt a szándékot olyan gyakorlati helyek segítik megvalósulni, mint például a gyakorló általános iskola, a könyvtár, és az új Lícium Médiaportál (licium.hu) nevű sajtókomplexum, benne a Méliusz Rádió és a Kölcsey-tévéstúdió.A rektor beszélt arról is, hogy a főiskola "gyakorlatban használható, piacképes tudást" igyekszik adni a hallgatóknak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hazánk európai uniós tagsága óta a hallgatók és oktatók számára egyaránt "lehetőség nyílik az európai országokban való oktatásra, illetve az ott folyó képzésben való részvételre", melyhez szükséges valamely idegen nyelv elsajátítása, ez előbbi pedig a majdani diploma feltétele.Ezt követően az ünnepi tanévnyitón Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és Köztársasági ösztöndíjakat adtak át, majd az elsőévesek eskütétele következett.Végül az 50, 60, 65, 70 és 75 évvel ezelőtt oklevelet szerzett tanítókat köszöntötte dr. Fürj Zoltán rektorhelyettes.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.