Fiatalok a véradásért

A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a 2007/2008. tanévben immár második alkalommal hirdeti meg az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. A "Fiatalok a véradásért" elnevezésű program célja, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a véradó mozgalomba, hozzájárulva ezzel az aktív véradói bázis növeléséhez. A szervezők mellé az idei tanévben csatlakozott a Károly Róbert Főiskola is.

  • Edupress
A hazai felsőoktatási intézmények részére meghirdetett versenyben az egyetemek, és főiskolák vezetőinek nevezési lapon kell jelezniük részvételi szándékukat. A benyújtott nevezési lapok hallgatói létszámadatai alapján a szervezők többféle versenykategóriát állapítanak meg, majd a felsőoktatási intézmények vért adott nappali tagozatos hallgatói létszáma alapján döntenek a helyezésekről. Kategóriánként az első helyezettek jutalma 100 ezer forint. A verseny során 2007. szeptember 10. és 2008. május 10. között a hallgatók a felsőoktatási intézményben szervezett kiszállásos véradáson, vagy az intézmény részére, más helyszínen szervezett véradáson adhatnak vért, ahová személyi igazolványuk és TAJ-kártyájuk mellett a diákigazolványukat is vinniük kell.A verseny aktuális állása folyamatosan figyelemmel kísérhető a Károly Róbert Főiskola honlapján a www.karolyrobert.hu/veradoverseny weboldalon.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.