Mégsem lesz tanítás Mátraszőlősön

A mátraszőlősi iskolában mégsem kezdődött meg a tanítás csütörtökön, mivel a képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén nem vonta vissza korábbi, az iskolát megszüntető határozatát, pedig már az előző döntést is jogsértőnek találta a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal - adta hírül az KlubRádió.

  • Edupress
A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) kérésére várhatóan a bírósághoz fordul a mátraszőlősi iskola ügyében, hogy semmisítsék meg az önkormányzat eddigi határozatát, mivel nem vették figyelembe a kisebbségi önkormányzat javaslatát, pedig az iskolában folyó kisebbségi nevelés okot adott volna rá. ##KERETES## A szülőknek azt javasolják, hogy a bíróság döntéséig ne írassák be a gyerekeket a pásztói iskolákba. Mátraszőlősön az előző tanévben még 93 gyerek tanult. Többségüket a szülők a közeli Pásztóra íratták be, azonban 44, döntő többségében cigány származású tanuló ragaszkodva az eddigi iskolához, nem kezdte meg a tanévet. Az OCÖ képviselője elmondta: a hétfői és keddi tárgyalások eredményeként elkészült egy megállapodás-tervezet, eszerint az 1-2. és 3-4. osztályt összevonva, hat osztállyal működött volna az iskola 2008. augusztus 31-ig, akkor a helyi kisebbségi önkormányzat hozzájárult volna a megszűnéshez - adta hírül az MTI.(Forrás: KlubRádió, MTI)(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.