Mégis kezdődik a tanév Mátraszőlősön

Hétfőtől újra járnak iskolába azok a mátraszőlősi diákok, akik a múlt héten még tüntettek az iskolájuk megnyitásáért. A megközelítőleg negyven tanuló azért nem kezdhette meg a tanévet, mivel iskolájukat a tanévnyitó előtt pár nappal bezárták úgy, hogy a kisebbségi önkormányzat beleegyezését nem kérték.

  • Edupress
A falu közgyűlése döntött úgy, hogy hétfőtől ismét iskolába járhatnak az intézmény hallgatói, akik szeptember elsején nem kezdték meg a tanévet. A rendkívüli ülést azért hívták össze, mert a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal jogszabálysértőnek találta az iskola megszüntetését a helyi kisebbségi önkormányzat hozzájárulása nélkül, ugyanis abban etnikai kisebbségi nevelés is folyt.Szandai László, a hivatal vezetője korábban péntekig adott lehetőséget az önkormányzatnak a jogszabálysértés megszüntetésére.(forrás: InfoRádió)(www.edupress.hu)
Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói újra demonstrálnak, szerintük tovább romlott a helyzet, és egyre többen hagyják ott az egyetemet

Július 2-án ismét utcára vonulnak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói. A szervezők szerint a tavalyi tüntetés óta nem történt érdemi előrelépés az általuk kifogásolt ügyekben, miközben a vizsgaközpont működésével, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák tovább súlyosbodtak. Úgy vélik, a jelenlegi működés miatt már nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók és az egyetem dolgozói közül is egyre többen elégedetlenek.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.