Megnyitották az új tanévet a Nyíregyházi Főiskolán

Szombaton délután csaknem háromezer elsőéves, karonkénti bontásban foglalt helyet a Nyíregyházi Főiskola atlétikai csarnokában, a főiskolának az idei volt a 45. tanévnyitója.

  • Edupress
Az ünnepi szenátusi ülésen Nyíregyháza és a megye vezetői mellett Závecz Ferenc, az oktatási minisztérium fejlesztési és gazdasági szakállamtitkára is jelent volt. Ünnepi beszédében elismerően beszélt a főiskola, a város és a régió kiváló kapcsolatáról. Példaértékűnek nevezte a főiskola alkalmazkodó képességét, versenykészségét. Kiemelte, hogy 2008-tól bevezetik fejlesztési részhozzájárulást a felsőoktatásba, viszont aki jól teljesít, az anyagilag is jobban jár, mivel nekik magasabb lesz az ösztöndíjuk. Egy hallgatóra az állam évente 525 ezer forintot költ, és 105 ezer lesz a tandíj, ami azonban helyben marad - mondta Závecz Ferenc.Az újdonsült rektor, Dr. Jánosi Zoltán három pontban foglalta össze üzenetét: a főiskola nem hagyja elkallódni a nehéz sorsú, tehetséges fiatalokat, a hallgatók tanuljanak nyelveket és az állóképességről se feledkezzenek meg: sportoljanak, amire itt úgy van lehetőségük, hogy még a papucsból sem kell kimozdulniuk.Új vezetőség kezdi meg a munkátAz új tanévet a főiskola új vezetéssel kezdi meg. A tagokat a tanévnyitó ünnepségen bemutatták. A szenátus az idén először adta át Rector Emeritus címet. Ezt a korábbi rektor, dr. Balogh Árpád kapta meg, melyet az utód, Dr. Jánosi Zoltán nyújtott át. Az ünnepség keretében az elsőévesek a rektor előtt letették a hallgatói esküt, majd a karok főigazgatói egy kézfogás kíséretében hivatalosan is főiskolai polgárrá fogadták a gólyákat.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra.