Manherz Károly méltatta a ZSKF-et

Manherz Károly a Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) tanévnyitó ünnepségén beszédében az életre, a versenyhelyzetekre felkészítő iskolák jelentőségét hangsúlyozta - a főiskolát is kiemelve -, valamint gratulált a frissen felvett hallgatók jó tanulmányi eredményeihez.

  • Edupress
A ZSKF tanévnyitó ünnepségén szeptember 3-án ünnepségen beszédet mondott Juhász István, az intézmény elnöke, valamint Bayer József rektor is. A rektor elmondta, hogy a ZSKF az ország egyik legnagyobb magán-felsőoktatási intézménye, ahol jelenleg tíz bachelor és két master képzés működik, és számos további szak akkreditálásra vár, hogy minél szélesebb körben nyújtson magas szintű, gyakorlatorientált oktatást a főiskola.A Zsigmond Király Főiskola ünnepélyes tanévnyitóján részt vett Manherz Károly oktatási szakállamtitkár is, aki szólt az oktatás állami támogatásának várható folyamatos növekedéséről és az informatikai oktatás felbecsülhetetlen jelentőségéről. Beszédében gratulált a főiskolának a népes hallgatói táborért, hiszen idén sokkal több hallgató választotta első helyen a Zsigmond Király Főiskolát, mint korábban. Hiller István a vonalhúzás utáni sajtótájékoztatón a győztesek közé sorolta az intézményt, mivel nem került hátrányba a tradicionális intézményekkel szemben, hisz szép számú elsőhelyes jelentkezőt vonzott a főiskola. Hiller István oktatási miniszter után most Manherz Károly oktatási szakállamtitkár emelte ki a Zsigmond Király Főiskola idei évben nyújtott remek teljesítményét.A tanévnyitón a nappali tagozatos, elsőéves hallgatók esküt tettek, és ezzel az immár nyolcadik oktatási évét kezdő főiskola hivatalos polgáraivá váltak.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra.