Tegnap kezdődött a tandíj elleni demonstráció-sorozat

Tegnap tartotta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az őszi tandíjellenes demonstráció-sorozat első megmozdulását Szegeden. A Szegedi Egyetemi Hallgatói Önkormányzatával közösen a rektori hivatal elé szervezett megmozduláson csaknem háromezer ember vett részt a hideg, esős időjárás ellenére is - áll a HÖOK közleményében.

  • Edupress
A HÖOK továbbra sem támogatja a tandíjat. Ebben a formában csak egy újabb adó, ami tovább növeli a társadalomra nehezedő terheket - olvasható a közleményben.A HÖOK álláspontja szerint a tandíj nem azokat bünteti, akik nem teljesítenek, hanem kollektíve mindenkit. Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke hangsúlyozta, hogy sokan azért nem mertek idén jelentkezni, mert amit eddig ingyen lehetett tanulni, azért havi 10 ezer forintot kell fizetniük 2008-tól. Miskolczi szerint a tandíj bevezetése a katasztrófa szélére sodorja a társadalmat.Török Márk, a szegedi HÖK elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a tiltakozásokat mindaddig folytatják, amíg a tandíjrendszer nem változik. Az SZTE hallagtói önkormányzatának elnöke szólt továbbá arról is, hogy kezdetben 15 százaléknak ígértek kedvezményt az intézmények, mostani döntés szerint azonban a hallgatók egy százalékát sem mentesítik a tandíj alól.A HÖOK következő demonstrációját Békéscsabán tartja szeptember 10-én. A fáklyás körmenet a főiskola épülete elől indul este nyolc órakor. Szeptember 12-én pedig Gyulán, és Szarvason tiltakoznak majd a helyi hallgatók a tandíj ellen.(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra.