Épül a jauárban leégett kollégium

A januárban leégett szőcsényi kollégium lassan ugyan, de épül - mondta Kiss Vince, a Széchényi Zsigmond iskola igazgatója a Somogyi Hírlapnak. Az igazgató hozzátette, hogy a leégéskor keletkezett csaknem 170 millió forintos kárban példaértékű volt a cégek és magánszemélyek felajánlása, ami az újjáépítésben segített.

  • Edupress
A Somogyzsitfához tartozó szőcsénypusztai erdőgazdasági szakközépiskola egyik kollégiumának tetőszerkezete januárban égett le, a keletkezett kár csaknem 170 millió forint volt. A céges és magánszemélyek felajánlásain kívül 52 millió forint biztosítási összeget, valamint 103 millió forintot kapott a kollégium a régiós vismajor alapból. Amíg a 250 tanulót fogadó kollégium újjáépül, a diákok továbbra is a marcali gimnázium kollégiumában laknak, illetve bejáróként folytatják tanulmányaikat.(Forrás: Somogy Hírlap)(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.