Képek: így cikizi a kormányt a tüntető diákság

A felsőoktatási törvénytervezet ellen tiltakozó hallgatók nemcsak az utcákon vették fel a harcot, hanem az interneten is sorra megjelentek a kormányt cikiző mémek.

  • Eduline

Bár az Emberi Források Minisztériuma szerint nincs oka a diákoknak tüntetni, ők és tanáraik ezt máshogy látják. Mint ismert, napvilágot látott a kormányzat új felsőoktatási törvénytervezete, mely szerint több szakot is megszüntetnének, ezzel több egyetemi kar fennállását is veszélybe sodorva. Az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatói és oktatói fórumot rendeztek, majd tüntetést szerveztek az Emmi épülete elé.

A Ne szűnjön meg az ELTE TáTK - Veszélyben vannak az egyetemeink Facebook-csoport oldalán azonnal megjelentek a mémek, a legjobbak közül válogattunk.

Facebook
Facebook
Facebook
Facebook
Facebook
Facebook

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.