Teljesen új képzést vezetnek be az orvosi egyetemeken, itt vannak a részletek

A szakápolók átalakított egyetemi mesterképzése már sokkal inkább klinikai gyakorlati jellegű - mondta Betlehem József miniszteri biztos.

  • MTI
TG

A népegészségügyi és egészségügyi rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos elmondása szerint a Magyarországon 2000-ben indult egyetemi szintű ápolóképzés célja korábban a majdani oktatók kinevelése volt. Ezt alakították át most úgy, hogy - a nemzetközi elvárásoknak megfelelően - illeszkedjen a gyakorlatorientált egyetemi képzési típusokhoz.

A három érintett vidéki egyetemen szeptemberben, a Semmelweis Egyetemen pedig jövő februárban induló képzés lehetővé teszi, hogy - egy liszenszrendszer kialakításával - további hatáskörök kerülhessenek elsősorban a magasan kvalifikált szakemberekhez.

A képzést legkorábban 2019 februárjában elvégző szakápolók fontos szerepet kapnak majd az alapellátásban, a krónikus betegek ellátásában, valamint a sürgősségi és a műtéti intenzív osztályokon. Munkájukkal segítik majd az orvosokat abban, hogy sokkal inkább szakorvosi feladataikra tudjanak koncentrálni, illetve legyen idejük a betegekkel való kommunikációra - emelte ki Betlehem József.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.