Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újra lehet rezidensösztöndíjakra pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

A közlemény szerint az szakorvosjelöltek - mint a korábbi években - a Markusovszky-ösztöndíjra pályázhatnak, míg a kórházi-klinikai területen dolgozó szakgyógyszerész-jelöltek számára a Than Károly-ösztöndíj biztosít lehetőséget.
Az ösztöndíjasok havonta nettó 100 ezer forint juttatásban részesülhetnek, ha vállalják, hogy a szakvizsgát követően az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd, és nem fogadnak el hálapénzt - tették hozzá.
Felhívták a figyelmet, hogy a házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat elnyerő gyermekszakorvos-jelöltek, valamint a Gábor Aurél-ösztöndíjas sürgősségiszakorvos-jelöltek havi 200 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak.
Megjegyezték azt is, hogy az idei költségvetésben biztosított 900 millió forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden, előző évben végzett fiatal orvos részesülhessen Markusovszky-ösztöndíjban, ha a feltételeket vállalja.
A fiatal orvosok Magyarországon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra eddig csaknem 1,9 milliárd forintot fordított a kormány; ez az összeg most 2,8 milliárd forintra emelkedett. Mint írták: az ösztöndíjprogram jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012-től kezdve folyamatosan csökkenjen a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Míg az ösztöndíj meghirdetését megelőzően, 2011-ben 1200, addig 2014-ben 948 orvos kérte ki az igazolást. Ez a szám tartalmazza a Magyarországon diplomát szerző, majd hazájukba visszatérő külföldi orvosokat is - tették hozzá. A részletes pályázati feltételek az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján érhetőek el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.