Káosz Budapesten: a BGE-s hallgatóknak volt ma a legnehezebb dolguk?

"A mai napon óriási megtiszteltetés érte a KVIK összes tanárát és hallgatóját, hiszen jelenleg is ők jelentik a legnagyobb biztonsági kockázatot a hazánkba látogató kínai miniszterelnökre nézve. Az igazán szerencsések még rendőri kíséretben is részesültek" - olvasható a BGE memes Facebook-oldalon.

  • Eduline

"Meddig tart a suli? - kérdezik a rendőrök. Hát még sokáig. Bezzeg ha kaptunk volna egy nap szünetet…" - olvasható a posztban, amely kedd délután jelent meg, egy fotóval együtt.

Facebook/BME memes

A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt Budapest több pontján - finoman fogalmazunk - nehéz volt közlekedni, de valószínűleg a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar hallgatóinak volt a legnehezebb dolga. 

Lezárták ugyanis a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órakor, és várhatóan 21 óráig ez így is marad, a 2-es metró ebben az időszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is lezárják - a BGE KVIK épülete pedig az Alkotmány utcában van.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.