Így kaphattok 25-75 ezer forintos ösztöndíjat: még egy hétig pályázhattok

Még egy hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram idei pályázatára.

  • MTI
Stiller Ákos

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a programra az idén 343 millió forint áll rendelkezésre. Azoknak a támogatására, akik tavaly nyertek ösztöndíjat, 235 millió forint jut, és több mint 100 millió forint van az új ösztöndíjasok szeptembertől decemberig tartó támogatására - mondta. Milyen ösztöndíjakra pályázhatnak az elsőéves egyetemisták és főiskolások? Itt találjátok a listát.

Balog Zoltán közölte, a jelentkezők számát nem kell korlátozni, és határon túli magyar hallgatók is pályázhatnak az ösztöndíjra. Kijelentette: az ösztöndíjprogram az elmúlt évben sikeres volt, akkor több mint ötszáz hallgató pályázott. Az állam 25, 50, illetve 75 ezer forintot szán havonta arra, hogy azokat a hallgatókat támogassa, akik vállalják: tanulmányaik befejezése után, legalább az ösztöndíj folyósításának idejéig, a köznevelési rendszerben tanítanak majd - mondta Balog Zoltán. Hozzátette: az ösztöndíj összege attól függ, hogy a pályázó hiányszaknak számító szakot választ-e.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: a program elsősorban "a köznevelési rendszerben jelen lévő hiányszakok tekintetében ösztönöz és motivál". Ez kiszámíthatóvá teszi az iskolarendszerben a "szakos ellátottság" jövőbeni tervezését - tette hozzá. Közölte, eddig mintegy ötszázan regisztráltak a programba.

A Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzés után álláshely biztosítása. További törekvés a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok - például természettudományos szakirányok - iránti érdeklődés felkeltése.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.