Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.

Az ülésnap reggel 9 órakor Gárdonyi Gézára történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A parlament ezt követően kezdheti tárgyalni az igazságügyi miniszter felsőoktatást érintő törvénymódosító javaslatát, amely alapján a jelenlegi 2018. január 1-je helyett, egy évvel későbbi időpontig kell az egyetemeknek, így például a CEU-nak is megfelelnie a felsőoktatási törvény tavaszi módosításában előírt feltételeknek. A képviselők a vita után szavaznak is az előterjesztésről.
A hvg.hu munkatársa hétfőn egy magasrangú kormánytisztviselőtől megtudta: ezzel igyekeznek elejét venni, hogy az Európai Bíróság előtt landoljon az ügy. A felsőoktatási törvény tavaszi módosításával kapcsolatban az Európai Bizottság indított eljárást, és azóta egy parttalan levelezés kezdődött Brüsszel és Budapest között.
A magyar kormánynak még két hete lenne, hogy levélben próbálja megnyugtatóan lezárni vitáját a bizottsággal. Ha ez nem sikerülne, akkor megnyílt volna az út a bírósági kereset előtt, amely végén luxemburgi bírák dönthetnek a törvényről. Márpedig a Velencei Bizottság korábbi állásfoglalása azt vetíti előre, hogy az európai bírák előtt nem lenne esélye a törvénynek. A garantálható vereséget előzi meg a magyar kormány azzal, hogy egy évet még ad a feltételei teljesítésére a CEU-nak.
Kedvezményt ad a kormány a CEU-nak, módosítják a felsőoktatási törvényt
Egy évvel meghosszabbítják azokat a határidőket, ameddig az itt működő külföldi egyetemeknek teljesíteni kell a lex CEU-nak nevezett módosítás által megszabott új feltételeket, jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter. Az Index azt írja, a tárca módosító javaslatot nyújt be a törvényhez. Ha ezt elfogadják, 2018. január elseje helyett a CEU-nak 2019.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.