Múlt héten szavazást indítottunk: arra voltunk kíváncsiak, a legnagyobb magyarországi egyetemek közül szerintetek melyiknek van a legszebb campusa. Az első tíz egyetemre öt nap alatt 34 135 szavazat érkezett, a legtöbben a Szegedi Tudományegyetemre szavaztak. Most jön a második kör, ismét tíz egyetemi campusszal.
Hétfő hajnalban elindult a szavazás második köre, azóta több mint 5800-an szavaztak arra a campusra, amely szerintük a legszebb. Az első helyen a csütörtök 9 órai eredmények szerint a Miskolci Egyetem áll 32 százalékkal, de nem sokkal marad le az Eszterházy Károly Egyetem sem, amely a szavazatok 30 százalékát szerezte meg.

A Miskolci Egyetem egyik épülete. Vezeti a szavazást
Wikipedia
Belehúzott a Soproni Egyetem is, amely jelenleg a harmadik helyen áll 14 százalékkal, a negyedik 6 százalékkal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Péntek éjfélig szavazhattok, itt:
Itt a második kör: még mindig szavazhattok a legszebb magyar egyetemi kampuszra. Szerintetek melyik a legszebb?