"Kémiakönyvet" árultak: évekre börtönbe kerülhetnek a droggal kereskedő diákok

Hosszú évekre börtönbe kerülhetnek azok, akik egy debreceni gimnáziumban és az egyetemen is marihuánát árultak. Amelyet kémiakönyvnek hívtak.

  • Eduline
police.hu

2014 ősze és 2015 tavasza között a hat vádlott 50 embernek adott el több mint 1 kiló marihuánát. A vevők többsége külföldi egyetemista volt - írja a hvg.hu.

 A vádlottak a Debreceni Egyetem hallgatói, egyikük pedig gimnazista. A vevőkkel egy közösségi profilon keresztül tartották a kapcsolatot. A marihuánát könyvként, kémiaként vagy kémiakönyvként emlegették, és számot rendeltek hozzá, amely a kábítószer mennyiségét jelentette. A kábítószert a Debreceni Egyetem Kémia Épületében vagy annak környékén, vagy a dohányzóhelyen értékesítették, grammjáért 2-3 ezer forintot kértek.

A vádlottak 2014-ben egy másik kábítószeres ügyben kerültek képbe, és egy gyanúsított vallomása alapján indult el a nyomozás, melynek során mindegyikük telefonját lehallgatták. A bíróság első fokon 5 év 6 hónap és 3 év 10 hónap közötti börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek.

Folytatódik a per: az igazságügyi szakértő szerint szexelt diákjával a budapesti tanár

A férfi az egyik fővárosi gimnáziumban és a Budapesti Honvéd utánpótlását adó Magyar Futball Akadémián is tanított. Hétfőn az igazságügyi szakértő meghallgatásával folytatódott annak a férfinak a pere, aki ellen többrendbeli szexuális kényszerítés bűntette, kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás - írja a hvg.hu.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.