Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nemsokára indul a gólyatáborszezon - egyetemistákat kérdeztünk arról, mit érdemes, és mit nem szabad megtenni a négynapos hallgatói bulin. Ezek a tanácsaik.

Kötelező programok a gólyatáborban
Elmenni. Ez az első lépés. A rémtörténetek ne tántorítsanak el, és ne higgyétek, hogy az egész csak az ivásról és a bulizásról szól. Annyi új emberrel ismerkedhettek meg, hogy biztosan lesz olyan, akivel szívesen lógtok négy-öt napig, majd akár négy-öt évig.
Részt venni a programokon. A legtöbb gólyatáborban jók a csapatépítő programok.
Elmenni a tájékoztatókra. Rengeteg hasznos információt szerezhettek be, ráadásul először találkozhattok diákszervezetekkel, a HÖK-kel, későbbi tanáraitokkal.
Skandálni az egyetemi indulókat. Rengeteget küzdöttetek azért, hogy ebbe a közösségbe tartozzatok, ne fogjátok vissza magatokat! Gólyatáborkörkép: így buliznak az ELTE-sek, a BME-sek és a corvinusosok.
És a tiltólistás programok
Minden őrültségben részt venni. Az első egy-két sörivóverseny még valóban vicces, és sokat dob a gólyatábori életérzésen, de az ötödiket már nyugodtan kihagyhatjátok. Tíz hiba, amit minden elsőéves egyetemista elkövet.
Éjfél előtt leoltani a villanyt. Igen, eléggé megterhelő talpon lenni négy-öt napig, és egy kis alvásra valóban szükségetek lesz, de erre a kis időre nyugodtan megelégedhettek napi hat órával is.
Elveszíteni az önkontrollt. A gólyatáborokban általában első naptól az utolsóig kameráznak - csak mondjuk.
Kihagyni a gyógykúrát a gólyatábor végén. Nem véletlen, hogy a regisztrációs héten hatalmas megfázáshullám söpör végig az elsőéveseken: a bulik, a folytonos pörgés, a hajnalig tartó táncolás a legkeményebbek szervezetét is megviseli. Ha hazaértek, jöhet a forró fürdő, a pihenés és mindenféle házi gyógymód a megelőzésre.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.