Egy halom ösztöndíjra pályázhatsz idén is

Ki pályázhat a Köztársasági ösztöndíjra vagy éppen a Bursa Hungaricára? Mi jut az önköltséges hallgatóknak, és honnan szerezhetnek pénzt a gólyák? Összegyűjtöttünk mindent a legfontosabb egyetemi ösztöndíjakról.

  • Eduline
Shutterstock

Milyen ösztöndíjra pályázhat elsőéves hallgató?

Azokra az ösztöndíjakra pályázhattok már az első félévben, amelyek nem a tanulmányi eredményt veszik figyelembe. Ilyen a rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíj, az alaptámogatás, a Bursa Hungarica és az Út a felsőoktatásba ösztöndíj is, de a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra is jelentkezhettek. A Bursa Hungaricára pedig már hamarabb, a felvételizés alatt is pályázhattok, majd akkor kaphatjátok meg, ha valóban felvettek. Az elsőévesek ösztöndíjairól részletesebben itt olvashattok.

Mi van az önköltségesekkel?

A legtöbb ösztöndíjat sajnos csak az állami ösztöndíjas hallgatók pályázhatják meg. Önköltséges hallgatók is megkaphatják viszont a Köztársasági ösztöndíjat, mellyel a kiemelkedő sportteljesítményt, közösségi, illetve szakmai munkát díjazzák, a tanárszakosokat célzó Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat, és a rászorulóknak járó Bursa Hungarica és Út a diplomához ösztöndíjakat. Utóbbi nem csak készpénztámogatást jelent, hanem van kifejezetten önköltségeseknek szóló pályázata is, amellyel legfeljebb 350 ezer forintos tandíjtámogatás nyerhető.

Az egyes ösztöndíjakra való pályázás részleteiről összefoglaló cikkünkben olvashattok.

ÖsztöndíjKi pályázhat?Mekkora összeg?Mennyi időre?
Tanulmányi ösztöndíjállami ösztöndíjas, legalább egy lezárt félévvelmin. 5 950 forint/hó5 hónap
Alaptámogatásállamis, nappali tagozatos, elsőéves rászorulómin. 59 500 forintegyszeri
Rendszeres szociális ösztöndíjállamis, nappali tagozatos, rászorulómin 11 900 forint/hó5 hónap
Rendkívüli szociális ösztöndíjállamis, nappali tagozatos, rászorulóváltozóegyszeri
Köztársasági ösztöndíjlegalább két lezárt félévvel bárkivárhatóan 34 000 forint/hó10 hónap
Bursa Hungaricarászorulók (önköltséges hallgatók és felvételizők is)5-10 ezer forint/hó10 hónap
Út a diplomáhozrászorulók (önköltséges hallgatók is)várhatóan 125 000 forint/félév vagy legfeljebb 350 000 forint/félév tandíjra

5 vagy 10 hónap
Klebelsberg Képzési Ösztöndíjosztatlan tanárképzésben hallgatókmin. 25 000 forint/hó5 hónap

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.